Az erkélyen még a legkisebb helyen is termeszthetünk káposztát, paradicsomot, salátát, hiszen itt nem csak a zöldség íze a fontos, de a látványra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk.

A káposzták és saláták színes fodros levelei, már önmagukban is különleges látványt nyújtanak, ilyen lehet a vörös káposzta, amelynek érett ibolyaszínű levelei már messziről felhívják magukra a figyelmet.

De a saláták közül is érdemes néhány könnyen termeszthető fajtát ültetni balkonládába, vagy cserépbe, a színes levelű, vagy az egyszerű fejes saláta is remekül mutat majd a balkonon.

Kevesen tudják, de nagyobb cserépbe bátran ültethetünk fejes káposztát, karfiolt, brokkolit, karalábét, mángoldot, madársalátát, fejes salátát, tépősalátát, rukolát, amelyek nem csak finomak, de nagyon jól mutatnak a muskátli és a paprikavirág mellett.

Egy nagyobb méretű cserépbe, ültessünk egymás mellé balkonparadicsomot, szamócát, és piros levelű mángoldot, így színben is harmonizálnak majd egymással a zöldségek.

Egy nagyobb balkonládába akár több salátafajtát is összeültethetünk, a fejes salátákat egymástól 20-30 cm távolságra, míg a rukolát, vagy madársalátát, elég 5-10 cm távolságra ültetni.

Ne csak balkonládába ültessünk növényeket, az erkélyre, hanem válasszunk szép díszes cserepeket, vagy más ültető edényeket, majd ezekbe kombináljuk a zöldségnövényeket, és a különböző egynyári és évelő dísznövényeket.

Ne felejtsük el, hogy a zöldségnövényeknek, még több tápanyagra lesz szükségük, mint a dísznövényeknek, és fontos hogy ne hagyjuk a talajt kiszáradni.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!