Az Angliai kertekben a chili nem fejlődik a legszebben, hiszen az éghajlat nem elég meleg nekik, bár az utóbbi években egyre melegebben a nyarak, egy kis odafigyeléssel mégis sikeresen lehet termeszteni.

A chilit érdemes cserépbe vagy ládába azon belül is jó minőségű szerves komposztba ültetni, így bő termést tudunk elérni. A cserepet vigyük védett világos helyre, vagy nyáron tegyük ki napos meleg fal mellé. Ősszel, amikor az idő már kezd hűlni odakint ismét, vigyük be őket melegebb védett helyre, teleltetni.

A magokat vásároljuk meg boltban vagy már az otthon meglevő növényről gyűjtsük be őket és ezeket ültessük el cserépbe. (Sajnos itthon kevés helyen vásárolhatunk chili magokat a szerk.) A chili magokat január és március között kell elvetni egy 5-10 cm átmérőjű cserépbe, amelyet előzőleg megtöltünk komposzttal. Ültetés után jó alaposan locsoljuk be a földjét, és tegyük világos helyre a cserepet. Egy cserépbe érdemes két-három magot is elszórni, hiszen nem biztos, hogy mindegyik ki fog majd kelni, ám ha olyan szerencsések vagyunk, hogy minden mag kihajt, majd szét kell őket ültetni.

A szép erős palántákat nyáron hetente egyszer érdemes egy kevés zöldség táppal is meglocsolni, így biztosítjuk számára a megfelelő tápanyag utánpótlást. A virágzás után nemsokára megjelennek az első kis méregerős chili paprikák, amelyeket csak az érés során, vagyis amikor bepirosodik szabad leszedni.

A chili földjét ne öntözzük túl még nyáron, se de ne is hagyjuk teljesen kiszáradni, próbáljuk meg szépen egyenletesen nedvesen tartani. Tápoldatot csak hetente vagy kéthetente egyszer adjunk neki, hiszen ha túl tápoldatozzuk, többet ártunk vele, mint használunk.

A leszedett chili paprikát akár csak a mi magyar paprikáknak felfűzhetjük egy zsinórra, cérnára, vagy ledarálva sokáig eltartható.

Ízesíteni csak nagyon óvatosan bánjunk vele hiszen, hamar elviheti az étel ízét, és fontos hogy mindig mossuk jó alaposan kezet, ha a konyhában chili paprikával dolgozunk.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!