Ám ezt a növényt már mi magunk is ültethetjük a kertbe, hiszen gondozása és ápolása nem igényel túl sok erőfeszítést. A palástfű a rózsafélék családjába tartozik, eredeti hazája a Kaukázus és a Kárpátok.

A növény mindössze 40 cm magasra nő meg, így kisebb kertekben is ideális választás, ám vegyük számításba, hogy egy bokros növekedésű növényről van szó, amely erőteljesen terjeszkedik kertünkben.

Levelei kerekdedek, szélük enyhén karéjos, finoman molyhosak, így dekoratív megjelenés kölcsönöznek a növények. Júniustól egészen július végéig a növényt az apró kis sárgászöldes virágok sokasága lep el, melyek laza bugában tömörülnek, látványuk lenyűgöző.


A kert félárnyékos részébe ültessük a töveket, ahol a talaj kissé nedves, és tápdús. Ideális szegélynövény, de ültethetjük tópartra, vagy fás ligetekbe. Akár egyesével is telepíthető, hiszen gyorsan teret hódít magának, de ha nagyobb területet szeretnénk díszíteni vele, akár tizesével is ültethetjük.

Ahhoz hogy a növény a következő évben is szépen megtartsa formáját, ősszel szinte tövig vágjuk vissza a hajtásokat, máskülönben elszórja a magját, amelyek a következő évben csak kuszaságot okozna kertünkben.

A növény másik különlegessége, hogy nyáron, a levélszélen mézharmat jelenik meg, amely a reggeli napfényben gyönyörűen csillog. Ez a mézharmat a rovarok egyik kedvenc eledele, így a katica és a méhek is előszeretettel pihennek meg ezen a növényen.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!