A következtetést holland szakértők vonták le, miután önként jelentkezőket kértek meg, hogy alkossanak párokat és így vegyenek részt egy bizalmat tesztelő játékban. A kísérlet során a páros egyik tagja kapott egy pénzösszeget, amiből valamennyit átadhatott a partnerének. Az odaajándékozott pénz megháromszorozódott, és a kapó fél visszaadhatta annak egy részét.

A gazdát cserélő összegek nagysága példázta a bizalmat, mivel az először pénzt adó fél annál jobban jöhetett ki a játékból, minél többet adott a másiknak. A kísérlet során a résztvevők fele triptofánnal dúsított narancslevet kapott frissítő gyanánt. Az érintettek csaknem kétötödével több pénzt ruháztak át a Psychological Science című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján.

A Leiden Egyetem kutatói úgy fogalmaztak, hogy a személyek közötti bizalom elengedhetetlen eleme a társasági életnek és a mindennapi együttműködésnek. „Végül is az emberek többsége csak akkor tanúsít együttműködést, ha a többiekről is feltételezi az energiabefektetést, amihez kölcsönös bizalom kell. Eredményeink szerint a triptofánt kapó egyének lényegesen nagyobb bizalmat tanúsítottak, mint a placebós csoport tagjai. Ilyen értelemben a materialista nézőpontot erősíti a kutatásunk, hiszen az ételeink hatással vannak a szellemi állapotra. Így elmeserkentőként is használhatóak, mert befolyásolják, hogy érzékeljük és tapasztaljuk a külvilágot. A triptofán segítségével egészségesen és olcsón növelhető a személyek közötti bizalom” – magyarázták a szakértők.

A triptofán emésztés során termelődik a szervezetben, fehérjék alkotják, és a szerotonin egyik fontos eleme. Emellett természetes nyugtató hatásáról is ismert.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!