– hallottam először az echinacea-ról, amikor is az Alan Alda által alakított cégvezető karaktere, titkárnőjéhez fordulva echinacea cseppeket kér a fontos megbeszélés előtt. Nos, nekem sem kellett több, lelkesen kezdtem kutatni a kasvirágként is emlegetett növény élettani hatásai után, s némileg talán abszurdnak tűnhet, de a romantikus vígjátéknak köszönhetően rábukkantam az egyik legkiválóbb „bio-antibiotikumra”, a kasvirágra.

Az echinacea gyógyító hatása – melynek latin elnevezése a ’sün’ szóból származik – régmúlt időkre tekint vissza. Bár a növényt őshazájában Észak-Amerikában, kezdetben csak az indiánok tartották nagyra, a későbbi telepesek már bátran és következetesen használták azt a vírusos eredetű megbetegedések és különféle sérülések alkalmával. Jól példázza az évelő növény gyógyító erejét, hogy az indiánok még a kígyómérgekkel szemben is nagy sikerrel tudták alkalmazni az echinaceat. Néhány száz év alatt a kasvirág Európában is talajba fúrta gyökerét, azonban sokan inkább dísznövényként ismerik ezt a fészekvirágzatú növényt, mely egyre inkább nevezetes gyógyító hatásáról.

Az echinacea 17 fajtája közül leginkább a bíbor-, valamint a keskenylevelű kasvirágot használják gyógyászati célokra. Az esetek nagy többségében az echinaceagyökeret, vagy magát az egész növényt dolgozzák fel, s alkohol-tinktúrás cseppeket, teát vagy épp tablettát állítanak elő a rikító színekben pompázó kasvirágból.

Az echinaceaval nem érdemes fukarkodni az őszi-téli időszakban, hiszen bármely feldolgozási formájában kiválóan erősíti immunrendszerünket, melyet orvosi vizsgálatok is igazolnak. Egy megfázásra hajlamos kísérleti csoportnak ugyanis 8 héten keresztül adagoltak kasvirág-kivonatot, s így körükben 35%-al csökkent a megfázás gyakorisága, mint a kontrollcsoportnál. Ugyanakkor a kasvirág kiválóan alkalmas húgyúti-, valamint légúti fertőzések esetében is, de a gombás megbetegedéseket és a makacsul hasogató középfülgyulladást is remekül csillapítja és gyógyítja ez a 60-180 cm magasságú növény.

Külsőleg – akár kenőcs formájában  ̶  alkalmazhatjuk még az echinaceat különböző sérülések, horzsolások esetén is, de a szájüregben kialakult fertőzések leküzdésére is megfelelő a kasvirág-kivonat, amennyiben rendszeresen gargalizálunk a tinktúrával. Ha hosszabb utazásra készülünk, esetleg trópusi ország felé vesszük az irányt semmiképp nem hagyjuk ki az „elsősegély-felszerelésünkből” az echinacea-cseppeket. Az alváshiány, a hőmérséklet-ingadozás és az időeltolódás ugyanis keményen megbolygatja idegrendszerünket, ezzel utat nyitva a fertőzéseknek. Ne hagyjuk, hogy az utazást követő napokban egy esetleges fertőzés legyűrjön minket a lábunkról, használjunk az ilyen esetekben is kasvirág-kivonatot és meglátjuk, szervezetünk hálás lesz, hiszen még a regenerálódás is gyorsabban megy végbe egy felkészült immunrendszerrel.


Természetesen előfordulhat, hogy mégis megtörténik a baj, s elkap minket egy szívós nátha, vagy épp az influenza, azonban még ekkor sem szabad feladni. Amint észleljük magunkon a jellegzetes tüneteket, vegyünk magunkhoz nagyobb mennyiségű echinacea-kivonatot – akár 1000 mg-ot is egy nap – melynek köszönhetően szervezetünk gyorsabban vészeli át a betegséget.

A kasvirág rendkívül hasznos és jó tulajdonságokat kínál szervezetünk számára, így legközelebb, ha gyógyszertár vagy biobolt közelében haladunk el, térjünk be egy kis echinacea-kivonatért, hogy felkészítsük immunrendszerünket a hűvösebb őszi-téli időszakra!

Szerző: Molnár Boglárka

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!