Ültessük a balkonra a sarkantyúkát majd együk meg a salátában!

Ha az erkélyre keresünk egy szép csüngő dísznövényt válasszuk a könnyen gondozható kerti sarkantyúkát (tropaeolum) amely lenyűgöz minket színeivel, és akár meg is ehetjük a virágait.

Ha egy szép színes futó dísznövényt szeretnénk a balkon vagy terasz falára futtatni, netán egy csüngő virágtartót szeretnénk beültetni, válasszuk a sarkantyúkát, amely egynyári dísznövényként feltűnő dísze lesz teraszunknak.

Hajtásai elérhetik a két méter hosszúságot is, és ültethetünk telt vagy szimpla virágú fajtát is. A virágok színskálája a sárga, narancssárga, lazacrózsaszín, vörös és skarlát vörös árnyalataiban pompázik, sőt a virágokon láthatunk pöttyöket vagy kisebb lángmintákat. Júniustól az első fagyokig virágzik a növény, így szinte egész nyáron díszít virágával. Levelei kerekdedek és élénk zöldek, amelyek még jobban kiemelik a virágok szépségét.


A növény Peruban Eqadorban és Kolumbiában is őshonos, innen került be Európába a XVII.században, de ma már nálunk is egyre kedveltebb kerti dísznövény, sőt ehető is, így akár sütemények vagy saláták ízesítésére és díszítésére is használhatjuk a virágát, amelyeknek kissé édeskés méz íze van.


A növényt ültethetjük nagyobb edénybe, virágládába, vagy akasztós cserépbe, de csak napos világos helyre tegyük mivel kevés fény mellett a virágzás elmarad.

Talajban nem válogat bár a tápanyagban, szegény talajban jobban fejlődik, mert a túl sok nitrogént tartalmazó talajban nem virágzik. Épp ezért csak nagyon ritkán tápoldatozzuk akkor is nitrogénban szegény tápoldatot használjunk. Nyáron a nagy melegben locsoljuk földjét bőven akár minden nap reggel és este.


Ha kúszó növényként szeretnénk nevelni, futassuk fel a falra egy pergolára vagy rácsra, de bármilyen támaszték megfelel, számára ahol meg tud kapaszkodni.

Szaporítani a legkönnyebben magvetéssel tudjuk, a magokat április végén vessük el, egy cserépbe akár 4-5 magot is elszórhatunk.

Tehát a kerti sarkantyúka nem csak egy szép színes futó dísznövény, de akár egy finom nyári saláta alapanyag is lehet.

 

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...

Kertészeti hírlevél
Név:*
E-mail:*

Nőinetcafe
Zöldstúdió

 

Ismét itt a sivatagi csodanövény ! >>>>>

 

Most ültessen erdei cikláment ! >>>>>>

Most ültessen Mexikói chili paprika magot! >>>>>>>

Zöldstúdió
  • Most ültessünk tulipánt!

    Ha kertünkbe szeretnénk telepíteni a tulipánt az ültetés ideje ősszel van, vagyis már szeptember végén, október elején kell nekilátni a hagymák elültetésének.

Életmód
Szépség és egészség szőlővel!

A szőlő a nyár egyik legfinomabb gyümölcse, amely számtalan jó hatással szervezetünkre, így fogyasztása szebbé és egészségesebbé varázsol minket.

Bővebben...
Gyógynövények

Az emésztési zavarok sok kellemetlen percet szereznek, kezdve a felfúvódástól egészen a görcsös fájdalomig. Íme, néhány gyógynövény, amelyekkel orvosolhatjuk a gondokat.

Bővebben...
Kertészkedjünk!
Tervezzük meg a 2010-es kertünket.

Bár a tél még javában tombol januárban, már elkezdhetjük megtervezni az idei kertet, mit hová szeretnénk ültetni.

Bővebben...
Fűszernövények
Akinek van, kertje termesszen saját gyógy és fűszernövényt!

Aki rendelkezik, saját kerttel megteheti, hogy egy részében gyógy és fűszernövényeket termesszen, de akár egy kisebb erkélyen is ültethetünk pár hasznos növényt.

Bővebben...
Kiemelt akció!

-15% AKCIÓ -15%

Erős napsütés tönkreteszi virágait, bútorait?

A redőny, reluxa, szúnyogháló, napellenző ezt a problémát megoldja!

Keresse szakembereinket!

Full-Solar KFT.

Virágzó dísznövények

A karácsony kaktusz származási helye: Brazília. Igen népszerű növény hazánkban, több színben is kapható. A rózsaszíntől a fehéren át sokféle színben díszítheti otthonunkat.

Bővebben...
Őszi virágvásár!

50-100 db.-os vegyes crocus hagyma >>>>>>>>

Óriás hagymavirág gumó >>>>>>>>

Holland színes jácint hagymák >>>>>>>>

Erdei ciklámen hagyma >>>>>>>>

Gyors epres desszert sütés nélkül!

Ha egy gyors epres desszertre vágyik, íme, egy pár perc alatt összeállítható finom epres finomság nyárra.

Bővebben...
Kereső
Csatlakozz hozzánk!

Videótár

Videótár:

Virágláda ültetése >>>>

Gardenexpo 2010 >>>>>>

Orchidea ültetése >>>>>>

Óriás húsevő virág >>>>>>

Szavazás
Ön termeszt saját zöldséget
 

Elektronika Vonala Vagyonvédelmi Kft.

Képgaléria

Tavaszi virágok >>>

Bonsai fák >>>>

Kaktuszok >>>>>

Dísznövények >>>>>

Virágképek >>>>>>>

Az én növényem >>>>>

Ki olvas minket?
Oldalainkat 1193 vendég böngészi
RSS hírszolgáltatás
Életmód
Ezotéria
KertVarázs Magazin hírszolgáltatás
Receptek
Otthon banner

Űrlapok
Nőinetcafe
Receptbarlang
  • Wok: Joghurtos ropogós csirkemell

    Akinek van otthon wokja, tudja, milyen jól lehet benne főzni, az ételek íze sokkal finomabb, mint egy hagyományos serpenyőben.

  • Itt a 19. borfesztivál!

    A nagykorúvá vált Budavári Borfesztivál, Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvénye, művészeti fesztiválja, ahol a számtalan eseményt az emberiség leginkább kultikus terméke, a bor fogja össze.

Videótár

Még több videó és háttérkép >>>>>>>

Impresszum Médiaajánlat

A kertvarázs magazin cikkeinek és képeinek továbbközlése csak a Virágcenter írásos engedélyével engedélyezett!

Partnereink