Cikkek
3 különleges karácsonyi dekoráció
Szeretne egy kicsit különleges ünnepi díszt? Akkor nézze meg három igen egyedi ünnepi dekorációs összeállításunkat.
Advent koszorú élő virággal.
Ezt a különleges mégis elegáns adventi koszorút nem szokványos moha vagy szalmaalapra kell elkészíteni, hanem vizes oázisból készített koszorú alapra, amely ma már kapható kreatív hobbiboltokban vagy barkácsboltokban is.
Áztassuk, be az alapot vízbe majd kezdjük el a kis fenyőágakat betűzni. Ha ezzel készen vagyunk, helyezzük, el a négy gyertyát egy-egy gyertyatüskére majd a végén díszítsük a koszorút élő rózsafejekkel és apró kis tobozokkal. Ne felejtsük el néha vízbe áztatni a koszorút így a vágott virágot elég kicserélni karácsony végéig.
Almás asztaldísz
Keressünk egy szép bélelt fonott kosarat, majd vágjunk méretre egy vizes oázist. Fontos hogy az oázis teteje egy kicsit feljebb legyen, mint a kosár pereme. Az oldalába szúrjunk be néhány fenyőágat ez lesz a kosár alapja. Középre sorban szúrjunk be egy sor rózsafejet, egy sor kisméretű piros almát és egy sor kisebb tobozt.
Hogy még téliesebb legyen, az asztaldísz a tobozokat előzőleg fújjuk le kevés műhóval. Ne felejtsük el meglocsolni a vizes oázist, naponta mert így a fenyő és a rózsa is folyamatosan vízbe marad.
Asztaldísz dobozban!
Keressük, elő a tavalyi karácsonyi ajándék dobozt majd béleljük ki kétszeresen celofánnal, hogy biztosan szigeteljen.
Ez után a már jól ismert vizes oázist miután beáztattuk vízbe vágjuk méretre és helyezzük el a dobozban úgy, hogy egy kicsit a teteje itt is a doboz pereme felett legyen.
Ha ezzel készen vagyunk, jöhet a dekoráció, az alap kisebb fenyőgallyak lesznek, majd szép sorban tűzzük be az élő virágokat, jó szorosan egymás mellé.

Díszítésnek használjunk kisebb karácsonyfadíszeket, de akár szárított gyümölcskarika vagy fahéj rúd is szép lehet hozzá.
Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?
A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.
Mit nevezünk hidrovetésnek?
A hidrovetés egy speciális eljárás, ahol egy vízzel teli speciális konténerbe többféle fűmagot, trágyát, talajtakarót, és erózió elleni anyagot összekevernek, és mindezt kilocsolják egy előkészített területre.
Bővebben...
Medvehagyma tekercs
Hozzávalók kb. 15-20 tekercshez: 25 dkg tehéntúró, 3 ek natúr joghurt, 5 dkg gouda sajt (reszelve) 0, 5 dl tejszín, 2 ek sonkás tömlős sajtkrém,
Bővebben...




















