Cikkek
3 könnyen gondozható szobanövény!
Vannak szobanövények, amelyek még kevés törődés mellett is megélnek, ők az igénytelen szobanövények.
Akinek nincs sok ideje kertészkedni, válasszon olyan szobanövényt, amely akkor is életben marad, ha épp elfelejtettük locsolni, vagy épp nem néztünk rá már egy hete.
Anyósnyelv
Nevével ellentétben nem szúrós vagy tüskés növényről van szó, inkább kemény, mint néha az anyósok.
A kezdő vagy nagyon elfoglalt kertészeknek ajánljuk ezt a különleges növényt. Eredetileg Afrikából származik, épp ezért nagyon jól bírja a meleg száraz lakásokat. Annak idején még azt tanították nekem, hogy ezt a növényt, ha begurítjuk az ágy alá és véletlenül ott hagyjuk, akkor akár egy hónapig is kibírja víz nélkül. Persze nem kell ilyen kegyetlenül bánni a növénnyel, de hogy nagyon strapabíró az biztos. A hosszú kard alakú levelek a földalatti szárból hajtanak ki, vastagok és bőr neműek, néha csíkosak, néha zöldek, de van már ezüstös levelű faj is. A nagyobb növények igen jól mutatnak szoliter növényként, a kisebbek pedig csoportosan a legszebbek. A modern lakások egyik legszebb növénye, bár a feng shui egyenesen tiltja lándzsás levelei miatt. Levéldugványozással nagyon könnyen lehet szaporítani.
Csokros inda:
Sok néven ismerjük ezt a dísznövényt, hívják zöldikének, csokros indának eredeti latin neve: Chlorophytum comosum. Gyönyörű fehér csíkos lefelé hajló leveleivel, apró fehér virágaival, és kis sarj hajtásaival belopta magát a növénybarátok szívébe ez kedves növény. Már-már annyira elterjedt, hogy sokan nem is tisztelik kellően ezt a szép növényt.
Nem csak dekoratív formája miatt, hanem alkalmazkodó képessége is vonzóbbá teszi.
A jól ápolt növény egymás után hozza a kis sarj növényeket, amelyeket leválasztva nagyon könnyen meglehet gyökereztetni, de ha rajta hagyjuk a növényen, még szebb és különlegesebb lesz szobanövényünk. Akár sötétebb szobába akár világosabb szobába is tehetjük, sőt a kis sarj növényekről gyorsan és egyszerűen tudjuk szaporítani.

Szobai futóka:
Ez a növény szinte minden otthonban megtalálható, de nem mindenkinél túl szép. A növény egy lián növény, ezért szára akár két vagy három métert is elérheti. A legtöbb otthonban felakasztják a növényt egy fali virágtartóba és körbe tekerve nevelik a konyhában, vagy szobában. Majd egy idő után azt veszik észre, hogy a növény kezd felkopaszodni, és már csak a végén hoz néhány levelet. Ennél szebb növényt is nevelhetünk ebből a kedves növényből. Az első ültessük be nagyméretű cserépbe, mert elég hamar elhasználja a tápanyagot. Középre helyezzünk el egy nagyobb mohakarót, és erre futassuk fel a növényt. A lényeg hogy folyamatosan metsszük vissza a növény hajtásait, így erős bokrosodó szobai futókát kapunk. Ha nem engedjük a növényt több méteren keresztül szabadon futni, és folyamatosan metsszük a hajtásokat, egy bokros tömör erős szobanövényt kapunk.

További igénytelen szobanövények: Monstera pálma, dracena, korallvirág, gyompálma, yucca, zamiopálma.
Természetesen az igénytelen nem jelenti azt, hogy nem is kell őket gondozni, de semmilyen különleges odafigyelést vagy bánásmódot nem kérnek ezek a szép és mutatós szobanövények.
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
A muskátli szaporítása nem olyan nehéz!
Hazánkban a többi Európai országhoz hasonlóan a muskátli a legnagyobb, mennyiségben termesztett virágzó cserepes dísznövény.
Füvesítés magról vagy gyeptégláról?
Egy nagyobb felületű füvesítéskor felmerül a kérdés melyik éri meg jobban a fűmagvetés vagy a gyeptégla.
Bővebben...
Medvehagymás kovászolt káposzta
Hozzávalók: 2.5 kg tömör fejeskáposzta, 2.5 liter víz, 2.5 evőkanál só, 1 csokor, medvehagyma levél, 3 db babérlevél, 20 szem feketebors, 1 mokkáskanál egész, kömény, 2 db kis cső erős pirospaprika, 5 dkg pár napos kenyérvég.
Bővebben...
























