Cikkek

Medvehagymás-fetás quiche recept

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta (25 dkg), 35 dkg medvehagyma, 10 dkg kínai kel, 5 dkg spenót, 10 dkg feta sajt, 3 tojás, 2,5 dl tejszín, 1 dl tej, 1 ek dijoni mustár, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 15 dkg trappista sajt.

Elkészítés:
A leveles tésztát nyújtsuk ki a piteformának (23 cm) megfelelő méretűre, majd helyezzük a formába, villával sűrűn szurkáljuk meg, és süssük elő 5 perc alatt a 200 fokos sütőben. Ha a tészta elősült, hagyjuk kicsit hűlni.


A medvehagymát, a spenótot és a kínai kelt tisztítsuk és szárítsuk meg, aztán vágjuk kisebb darabokra. A tojásokat lazán verjük fel villával, majd adjuk hozzá a tejet és a tejszín, sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a mustárt és nyomjuk bele a gerezd fokhagymát. A feta sajtot vágjuk 1x1 cm-es kockákra.



A leveleket pakoljuk a tésztára, tegyük rá a feta kockákat is és öntsük le a tojásos keverékkel. Tegyük be az előmelegített sütőbe sülni (25 perc).


Mikor már félig kész van, vegyük ki a pitét, és reszeljük rá a sajtot. Tegyük vissza a forró sütőbe. Akkor jó, mikor a sajt szép aranybarna színt kap. Saláta illik mellé.

Beküldő: Kovács Alexandra

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...

 

 

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Így tápoldatozzuk a muskátlit!

Sokan nem is tudják mennyire fontos a megfelelő és folyamatos tápanyag után pótlás a muskátlinak. Pedig ha nem adunk elég utánpótlást a muskátlinak, hiába várjuk a virágzást.

Bővebben...

Hogyan rakjuk le a gyepszőnyeget?

Ha nem szeretnénk, a fűmaggal bajlódni vásároljunk kész gyepszőnyeget vagy gyeptéglát. Bemutatjuk, hogy kell szakszerűen lerakni. Bővebben...

Tavaszi medvehagymás receptverseny! II. forduló!

A Kertvarázs Magazin és a Receptbarlang.hu közösen elindítja második medvehagyma receptversenyét, ahol értékes nyeremények várnak a szerencsés résztvevőkre.

Bővebben...
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...