Cikkek
Tervezzünk nyári előkertet!
Otthonunk rendezettsége tükrözi az egyéniségünket, és ez már a bejáratnál szembe tűnik. Ha szeretnénk, hogy otthonunk nyáron is gyönyörű és hangulatos legyen, tervezzük virágágyásokat a bejárathoz. Erre a célra az egynyári virágok felelnek meg a legjobban, hiszen szinte egész nyáron át gazdagon virágoznak, és ha magvetéssel szaporítjuk őket, kevés pénzből látványos kertet varázsolhatunk.
Akár évente megváltoztathatjuk a bejáratnál elhelyezkedő virágágyások színét, és növény állományát. Készíthetünk magas ágyást, amelyet téglából lehet megépíteni, így szép rusztikus hangulatú előkertet kapunk.
A telepítést már kora tavasszal érdemes elkezdeni, ehhez építeni kell egy kb. 1,5 méter széles és 75 cm magas téglából készült magas ágyást, de természetesen mindenki a saját területéhez igazíthatja az ágyás nagyságát.

A háttérbe ültethetünk nagyobb örökzöldeket, vagy ha van kerítés borostyánt vagy más futónövényt is felfuttathatunk, az egybefüggő zöld szín nagyon háttért ad a színes egynyári virágoknak. A virágágyást két lépcsőben is megépíthetjük, hiszen a magas ágyás elé is telepíthetünk még egy sor növényt, vagy tehetünk elé dézsába ültetett növényeket.
Töltsük meg a virágágyást humusszal vagy virágfölddel, majd vessük el csoportosan a virágmagokat fajtánként, vagy ültessük el a palántákat.

A növényeket magasságuk és színek szerint csoportosíthatunk, lehet vegyes színű, vagy dolgozhatunk két-három szín csoportosításával is.
Ültethetünk muskátlit, petúniát, lobéliát, egynyári margarétát, bársonyvirágot, vagy más egynyári dísznövényt. Fontos hogy a növényeket a nyár folyamán rendszeresen öntözzük és tápoldatozzuk, így egész nyáron át gyönyörű virágzó előkertünk lesz.
A háttérbe ültessünk magas növésű fajtákat, mint pl. a napraforgó, amely sárga virágaival már messziről felhívják magukra a figyelmet, de a mályvarózsa, vagy az egynyári szarkaláb is szép háttért alkot.
Középre ültessünk borzas kúpvirágot, középmagas bársonyvirágot, vagy rézvirágot.
Az ágyás peremére ültessünk kis növésű növényeket, ilyen pl. a törpe bársonyvirág, a futó lobélia,a porcsinrózsa, vagy a bojtocska,az illatos ternye.
Vannak növények, amelyek különleges színvilágukkal a virágágyás kiemelkedő tagjai lehetnek ilyen pl. a mozaikvirág, amely tarka színes leveleivel feldobja a virágágyást, vagy a hamvaska, amely ezüstös leveleivel teszi még szebbé otthonunk környezetét.
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!
-
Tavaszi kert
3 gyönyörű tavaszi díszcserje a kertbe!
Hamarosan virágba borulnak a díszcserjék is, itt az ideje elültetni kertünkbe néhány szép dekoratív…A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése
A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek szá…A gyöngyvirág ültetése tavasszal
A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehé…A kerti nefelejcs tavaszt varázsol kertünkbe!
Ki ne ismerné a tavaszi kék nefelejcset (Myosotis sylvatica), amely gyönyörű indigókék virágával vir…
-
Levendula
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt aromaterápiás…A levendula cserépben is szépen mutat
A levendula egyet jelent a nyárral, a mediterrán életérzéssel, és a Francia konyha íz világával. Ha…A levendula felhasználása, mint gyógynövény!
A levenduláról elsőként a mediterrán tengerpart, vagy épp Provence jut eszünkbe ahol a gyönyörű leve…A levendula gondozása és szaporítása
A levenduláról a legtöbb embernek a mediterrán éghajlat, a jellegzetes illat, és a gyönyörű lila szí…
-
Medvehagyma
A medvehagyma gyógyhatása
A medvehagyma (Allium ursinum) erdők mélyén vagy árnyékos ligetekben él, tavasszal, mint egy hófehér…A medvehagyma termesztése és szaporítása
A medvehagyma az utóbbi pár évben a figyelem középpontjába került, pedig ez a szerény kis növény min…De finom a medvehagyma
A medvehagyma(Allium ursinum) a tavasz ízletes fűszere, amely salátába, vagy levesbe, főzelékbe is f…Hogyan neveljünk medvehagymát cserépben, vagy balkonládában?
Sok olvasónk kérdezte, hogy lehet –e a medvehagymát cserépben, vagy balkonládában nevelni? A válasz…
Képeinkből
Játssz és nyerj!
Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?
Virágkötők, virágüzletek figyelem!
Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>
Redőnyakció!
Redőny Akció!
Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!
Hol és hogyan neveljünk muskátlit?

A muskátli szinte bárhol jól érzi magát, ha megfelelő gondozást és ápolást kap egész nyáron át, ilyen pl. a tápanyag utánpótlás, a hőmérséklet, és az öntözés.
Bővebben...Zöld szőnyeg a kertbe!
Elege van a fűből, szeretne valami új zöld felületet kertjébe? Akkor itt a zöld szőnyeg kertbe, amely kevesebb gondozást igényel, mint a fű.
Bővebben...
Medvehagymás sajttal sült paprika buggyantott tojással
Hozzávalók 4 főre: 4 db piros kaliforniai paprika, 4 db paprika, 25 dkg trappista, fél csokor medvehagyma, 1,5-2 dl olívaolaj, 8 tojás, ecet, só.
Bővebben...
























