Cikkek

Januári munkák a szőlőben!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Bár ekkor még a szőlő nyugalmi állapotban van, munka már akad bőven, így ideje kilátogatni a szőlőskertbe.

A szőlő nyugalmi állapota csak néhány hónapig tart, így ekkor érdemes elvégezni néhány fontos kerti munkát, mint pl. a kártevők elleni védekezést is.

A fagymentes kissé napos időben menjünk ki a szőlőskertbe és jó alaposan vizsgáljuk át a szőlőtőkéket, gereblyézzük össze a lehullott leveleket, ágakat, mert ezek alatt is megtelepedhetnek a kártevők lárvái, sőt a legtöbb itt telel át.

Ha fertőzött növényre bukkanunk, az összeszedett leveleket és ágakat azonnal égessük el, így elkerülhetjük a betegség tovább terjedését.

Egy speciális kéregkaparó segítségével alaposan dörzsöljük át a szőlő kérgét, mert itt is megbújhatnak a kártevők, így pl. a takácsatkák, a pajzstetvek és a szőlőmolyok. Egy nagyobb ponyvába gyűjtsük össze a leszedett kártevőket és szintén égessük el.


Ássuk fel a szőlő körül a talajt, majd gereblyézzük el, terítsünk, szét friss komposztot metsszük meg a szőlőt, és gyűjtsük össze a nyesedéket.  A metszési sebeket fedjük be fa géllel, így megvédjük a szőlőt a kártevők bejutásától a sebfelületen keresztül.

Ha szükséges végezzük el a permetezést, vagy trágyázást, ám a növényvédő szereket, csak szélmentes időben használjuk és fontos, hogy betartsuk a használati előírásokat.


Így tavasszal a szőlőtőkék ismét gyönyörű hajtásokkal nyáron pedig finom ízletes terméssel hálálják meg a gondoskodást.

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Így tápoldatozzuk a muskátlit!

Sokan nem is tudják mennyire fontos a megfelelő és folyamatos tápanyag után pótlás a muskátlinak. Pedig ha nem adunk elég utánpótlást a muskátlinak, hiába várjuk a virágzást.

Bővebben...

Hogyan szellőztessük a pázsitot?

A fű egészséges növekedéséhez nagyon fontos a talaj szellőztetése és lazítása. Enélkül a gyep nem lesz erős haragos zöld, és harmonikus felület kertünkben.

Bővebben...

Medvehagyma pesto recept

Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma levele, 100 ml olivaolaj, 1 marék fenyőmag, 1 gerezd  fokhagyma, reszelt parmezán, só. Bővebben...

10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...