Cikkek

Indul a 18. Hortus Hungaricus Új helyszínen a virágünnep

Felhasználó értékelés

Szeptember 23-25-én lesz a 18. Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár.

Az esemény helyszíne idén először a Syma Rendezvényközpont, a programban pedig több új látványosság is helyet kap. Az évről-évre 20 ezer látogatót vonzó esemény a kelet-európai térség legnagyobb szakmai rendezvénye, melyet a nagyközönség is fokozott érdeklődéssel vár.

 

Az idei Hortus Hungaricus kiállítás a szokásos virágos és más növények hatalmas vására mellett több új elemet tartalmaz, ami a már eddig is népszerű látványosságot még érdekesebbé, közönségbarátabbá teszi − nyilatkozta az egyik főszervező, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac ügyvezető igazgatója Treer András kiemelte, a már hagyományosnak számító Magyar Kertépítő Verseny mellett, melyet a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége szervez, a legkisebbek is megmutatják kertépítési elképzeléseiket – a látogatók megtekinthetik a „Mi kis kertünk” óvodásoknak kiírt pályázatra érkezett munkákat is.

Több ezer szál színpompás vágott virág szebbnél szebb kompozícióit tekinthetik meg majd a látogatók az immáron VII. Hortus Virágkötészeti Kupán.

Lesz a kisebbeknek virágkötészeti játszóház, folyamatos bemutatók, ingyenes kertészeti és kertépítési tanácsadás, de a virágköltemények mellett cserepes dísznövények és a szükséges kellékek is megvásárolhatók a vásár tízezernél is több négyzetméterén. A jól ismert növényfajtákon kívül az igazi különlegességek is közvetlenül a termesztőktől vásárolhatók meg egy-egy jó tanáccsal, gondozási tippel kiegészítve.


Jelentős közönségsikert ígér a − részben szintén a virágok ihlette − lakberendezési és dekorációs bemutató és idén sem maradhat el a kiállítás egyik leglátványosabb programja, a Stihl Timbersports csapat tagjainak extrém favágási bemutatója. A timbersport komoly sportág, melynek idei világbajnoksága szeptember 3-5-én, az ausztriai St. Johann-ban lesz. A csapat szombaton és vasárnap naponta kétszer villantja fel a különleges sportág érdekességét és szépségeit, ugyanazon versenyszámokban mutatva meg tudását, melyekkel a vb-n is indulnak majd.


Sokan várják a Tanács Attila Mesterszakács, Európa,- világ, és olimpiai bajnok ételszobrász remekműveit és bemutatóját is. Az eredetileg távol keleti hagyományokkal bíró művészeti ág mesterét a látogatók közvetlen közelről, alkotás közben figyelhetik meg, miközben aprólékos munkával elkészíti alkotásait zöldségekből és gyümölcsökből.


A résztvevők kapcsolatát teszi majd élőbbé, közelibbé az a nagyméretű kép, amit idén először a vendégek és a kiállítók közösen festenek meg.

A kezdeti néhány száz négyzetméteren zajló rendezvény – melyen csak a hazai termelők, kereskedők képviseltették magukat – mára sok ezer négyzetméteres kiállítássá lett, ahol lengyel, német, holland, szlovák, szerb kiállítók is részt vesznek.

Játssz velünk és nyerj csíráztató készletet!

Játssz velünk, válaszolj helyesen a két kérdésre, és megnyerheted az 5 db.csíráztató készlet egyikét! Idén tavasszal szeretnél kicsattanni az energiától?

Bővebben...

 

 

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Így ültessünk muskátlit!

Tavasszal egyre több nagyáruházban, kertészetben kínálják a muskátlik különböző fajtáit, és színeit. De amikor megvásároljuk a palántákat, vagy a virágzó muskátlikat, érdemes átültetni. De nem mindegy hogyan és mibe ültetünk.

Bővebben...

Zöld szőnyeg a kertbe!

Elege van a fűből, szeretne valami új zöld felületet kertjébe? Akkor itt a zöld szőnyeg kertbe, amely kevesebb gondozást igényel, mint a fű. Bővebben...

Medvehagymás magvas kenyér recept

Hozzávalók: 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt,10 dkg liszt (BL80),10 dkg graham liszt,7 dkg lenmag, 2 dkg szezámmag, Bővebben...
10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...