Cikkek

Ültessünk tamariskát a kertünkbe!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A korai tamarix (tamarix tetrandra) a május egyik legszebb virágzó cserje növénye, amely lenyűgöz minket gyönyörű rózsaszín virágaival.

 

Egy igen kecses igénytelen gyors növésű cserje, amely hamar bokorrá fejlődik kertünkben és minden májusban gazdag virágzással teszi még szebbé kertünknek.

Ha szép bokros növényt szeretnénk vagy sövénynek neveljük érdemes minden tavasszal és ősszel metszéssel alakítani a lombozatát. Már május elején, mint egy lágy rózsaszín virágfelhő lengedezi kertünkben a sok pehelyszerű virágfüzér.


A virágok szépsége még jobban kiemelkedik az apró kis tűszerű levelek közül, amelyek szép élénkzöld színűek.


A növény kedveli a jó vízelvezető képességű talajt, és a tápszegény talajt is jól viseli. Már rögtön az ültetés utáni első évben metszhetjük hajtásait, így már az első évben szép sövény alakul ki belőle.

A virágzás végén a virágos hajtásokat az első rügypárig vágjuk vissza, majd az idősebb növényeket az egynegyedéig is visszametszhetjük.

A tamariska csoportosan ültetve mutat, a legszebben magassága elérheti akár a 3 métert is.

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

 

 

Képeinkből

Please update your Flash Player to view content.

Játssz és nyerj!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...
Név:*
E-mail:*

Virágkötők, virágüzletek figyelem!

Várjuk virágkötők, virágüzletek Tavaszi, Valentin napi, és Húsvéti alkotásait, csokrait, dekorációit! A beküldött alkotásokat közzé tesszük a Kertvarázs Magazinon, a virágkötészet rovatban, a facebook oldalunkon, és a képtárban! >>>>>>

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!

Muskátli ébresztés!

Aki elég ügyes és tapasztalt, át tudta teleltetni a muskátlit. De itt a tavasz és ideje felébreszteni a téli álomból a kis muskátli lurkókat. Bővebben...

Smaragdzöld gyep titka!

Szeretne ön is gyönyörű élénk smaragdzöld gyepet kertjébe? Íme, néhány tipp és ötlet a megvalósításhoz! Bővebben...

Medvehagyma-krémleves

Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma (még sosem számoltam, mennyi levélből áll, de kb mintha a réten szednék kisebb erdei virág-csokrot), 1 kis fej vöröshagyma apróra vágva, 1 gerezd fokhagyma , olaj, 1 evőkanál liszt vagy étkezési keményítő, 5 dl tejszín, 1 liter zöldség alaplé. Bővebben...

10 tipp hogy gyönyörű virágzó levendulánk legyen a kertben!
IMAGE
A levendula lehet egyszerű kerti virág, lehet gyógynövény, vagy illatosításra használt...
3 gyönyörű színes növény a sziklakertbe!
IMAGE
Ismerjen meg 3 fantasztikus egynyári dísznövényt, amely jól mutat a sziklakertbe és bírja a...
A cattleya orchideák gondozása és ápolása
IMAGE
Sok kertbarát a cattleyát tartja az orchideák királynőjének, hiszen mind formájuk mind...
A csillagkaktusz gondozása
IMAGE
A csillagkaktusz gondozása Mexikó sivatagos száraz vidékéről utazott el hazánkba ez a...