A zsályatea mandulagyulladás ellen is hatásos
Az orvosi vagy kerti zsályát ezen túlmenően még fűszernövényként is használhatjuk. Gyulladás gátló hatásának köszönhetően elsősorban torokfájásra, kezdődő torok-, illetve mandulagyulladásra is kitűnő.
A védett, napos helyeket kedvelő, réteken és legelőkön fellelhető mezei zsálya sötétlila virágait leginkább öblögetésre használják.
Még ennél is hatékonyabb gyógyító szer az orvosi vagy kerti zsálya. Vértisztító és bélzavarokat megszüntető hatása mellett teájának még számos jótékony tulajdonságát ismerjük: csökkenti a puffadást, lándzsás útifűvel és ökörfark-kóró virággal elegyítve pedig még asztma ellen is hatásos. A belőle készített öblögető víz a szájüreg gyulladásos problémáira, szájsebekre nyújthat megoldást.
Gyógyteáját csak mértékkel szabad fogyasztani.
Terhes, ill. szoptató nőknek nem ajánlott.

Zsályás ülőfürdőt mind alhasi panaszokban, mind ideggyengeségben szenvedőknek érdemes venni.
Felhasználási javaslat:
Tea, amellyel öblögethetünk is: 1 teáskanál zsályát adunk negyed liter vízhez, forrázzuk, kis ideig állni hagyjuk.
Ülőfürdő: két marék levelet éjszakára beáztatunk hideg vízbe. Másnap felforraljuk, és a felmelegített kivonatot a fürdővízhez öntjük.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]
| További cikkek |
|
|




Kis földhalmok jelzik kertünkben az apró ám szorgos kis állat jelenlétét. Jó alaposan felássa kertünk talaját, teljesen mindegy hogy épp a virágágyás vagy a pázsit közepén bukkan –e ki.

Két hétköznapi finom zöldségnövény, amelyet a hobbikertben is termeszthetünk mi magunk is. Hogyan? Bemutatjuk!
Az aloe vera gyógyító tulajdonsága nem mai találmány, de vajon mitől ilyen különleges ez a növény, amely már évszázadokkal ezelőtt sem volt ismeretlen a gyógyítók előtt.
A szeptember 11 - 12-én megrendezésre kerülő Badacsonyi Szüret a régió egyik legimpozánsabb őszi rendezvénye, az idegenforgalmi szezon méltó zárása.



Milyen reggelit adhatunk egy olyan 6 éves gyereknek, aki nem szereti a gabonapelyheket, a müzlit vagy a tojást?
Nem gaz, hanem az egyik leghasznosabb gyógynövényünk, a csalán! A természet csupa jótékonyságra teremtette ezt a növényt. Régen olyan nagy tiszteletben tartották, hogy olyan festőket is megihletett, mint Dürer. Ő festette meg, ahogy egy angyal, csalánnal a kezében az Isten színe elé repül.

Amikor egy kertet nem csak dísznövények ültetésére szeretnénk kialakítani, hanem haszonkertnek, fontos a megfelelő tervezés és kialakítás.
-15% AKCIÓ -15%



Ha május, akkor spárgaszezon, amiből fantasztikus fogyókúrás saláta készíthető!










Akinek van otthon wokja, tudja, milyen jól lehet benne főzni, az ételek íze sokkal finomabb, mint egy hagyományos serpenyőben.
A nagykorúvá vált Budavári Borfesztivál, Közép-Európa egyik legrangosabb, legnépszerűbb szakmai rendezvénye, művészeti fesztiválja, ahol a számtalan eseményt az emberiség leginkább kultikus terméke, a bor fogja össze. 



