A kutatók korábbi tanulmányokból származó adatokat vizsgáltak meg annak érdekében, hogy felállítsanak egy genetikai kockázatelemző pontrendszert az erős dohányosok körében. Ezt követően genetikai szűrővizsgálatokat végeztek közel 1000 új-zélandi állampolgár körében, hogy megállapítsák az esetleges összefüggést a tizenévesek dohányzási szokásai és a genetikai hátterük között.

A genetikailag magasabb rizikófaktorral rendelkező tizenévesek 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel váltak később rendszeres dohányzóvá 15 éves korukra, és 43 százalékkal nagyobb eséllyel váltak erős dohányossá, mire elérték a 18 éves kort. A kutatási eredményekből továbbá az is kiderült, hogy a genetikailag veszélyeztetettebb fiatalok 27 százalékkal nagyobb valószínűséggel válnak nikotinfüggővé és 22 százalékkal kisebb eséllyel tudnak sikeresen leszokni a dohányzásról, mint a genetikailag alacsonyabb rizikófaktorral rendelkező fiatalok.


„Ezek a vizsgált gének képesek felgyorsítani a dohányzási szokások kialakulásának folyamatát a tizenéves fiatalok körében. A megvizsgált fiatalok döntő többsége kipróbálta a cigarettát 15 éves korára, de a többségük később mégsem vált erős dohányossá” - mondta Daniel Belsky, a Duke Egyetem Humánfejlődési és Öregedési Központjának posztdoktori kutatója.

Ez az összefüggés a dohányzás és a genetikai hajlam között azonban csak a serdülőkorban figyelhető meg, azokra tehát nem jellemző ez a minta, akik csak később, felnőttkorukban szoknak rá a cigarettára, éppen ezért rendkívül fontosak a fiatalokat célzó prevenciós kampányok, tette hozzá Belsky.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!