Ezek a gumós évelő lágyszárú növények, igen változatosak, mint méretekben, mind színekben. 30 cm magasságtól egészen a két méteres nagyságig változhat a magasságuk, a nyár közepén és végén nyíló virágok 5-30 cm közöttiek is lehetnek. A fajta gazdagságot mi sem bizonyítja jobban, minthogy a különböző virágformák saját fantázia nevet is kaptak, így lett a kaktuszdália, a vízililiom, a pompon, a labda, vagy a szellőrózsa nevű dália. A dáliák népszerűségét az is nagyban növeli, hogy júniustól, egészen októberig végéig folyamatosan virágoznak, a szivárvány minden színében, így igazi színkavalkádot nyújtanak a kertekben.

 Dália bokor

A dália fajtái:

Ma már számtalan dáliafajta található meg a hazai kertészetekben is, aki egyszer beleszeret ebbe a virágba, hamar gyűjtővé válhat és keresi, kutatja az új dália fajtákat. A kertészek a virágaik alapján sorolják őket csoportokba, ilyen pl. a kaktusz dália, a pompon dália, egyszerű vagy telt virágú, szarvasagancs dália, labdavirágú dália, vagy a dekoratív dália. De nem csak a virágokban és a színekben térnek el egymástól az egyes dália fajták, hanem méretükben is, a kompakt dália mindössze 20-25 cm magas, míg a magas dáliák elérhetik akár 140 cm.-t is.

Dekoratív dália:

A dekoratív dáliák egészen az ősz végéig nyílnak, sok fajta akár a két méter magasságot is elérheti. Szirmaik simák az élük kissé bepöndörödik. Az alacsony növésű dekoratív dáliákat ültethetjük nagyobb cserepekbe vagy dézsákba mivel ezek mindössze 35-40 cm magasak, míg a magasabb fajtákat virágágyásokba tudjuk beültetni.

Galléros dáliák:

A galléros dália a szirmáról kapta a nevét, amelynek a szirmai széle visszapöndörödik, és egy gallért alkotnak. A galléros dáliák virágai viszonylag kicsik, mindössze 10-15 nagyságúak, de szépségük nem marad el a többi dália virágaitól.

Kaktuszvirágú dália:

Nevét furcsa kaktuszhoz hasonló formájáról kapta ez a különleges dália, amely nagyon mutatós minden kertben. A kaktuszdáliák lehetnek 40 cm magasak, de akár 1 méteresek is, és számtalan színben pompáznak.

kaktuszdália

Egyszerű virágú dália

Az egyszerű virágú dáliák nevükkel ellentétben hatalmas sikernek örvendenek a kertbarátok körében, talán pont a virágok egyszerű mégis elegáns szépsége miatt. Magasságuk mindössze 40 cm, így virágágyásokba, cserepekbe, erkélyre, teraszra is ültethetők.

Gondozásuk az összes dáliának megegyeznek, bármelyik fajtát is választjuk, napos meleg helyre van szükségük, sok tápanyagra és télen mindegyik gumót fel kell szedni és át kell teleltetni.

Egyszerű virágú dália

Dália ültetése

A dáliákat gumókról tudjuk legkönnyebben a kertünkbe telepíteni, ezeket április végén, május elején kell a talajba elültetni, amikor az éjszakai fagyok már nem veszélyeztetik a gumókat. Aki lemaradt a tavaszi ültetésről, a nyár folyamán a kertészetekben gyakran árulnak virágzó kifejlett dália töveket, ezeket a nyár közepén is ki lehet ültetni, de dézsában vagy nagyobb cserépben is nevelhetjük tovább.

A dália gumókat már márciusban előnevelhetjük egy világos és fagymentes helyen, ehhez egy 10-15 c fokos hőmérséklet szükséges.

 Ültetésnél figyeljünk rá oda, hogy a gumó felső részét minimum 5-6 cm föld fedje be, ez akkor is fontos, ha cserépben szeretnénk tartani a dáliát, vagy ha a kertbe szeretnénk kiültetni. Ültetés után jó alaposan öntözzük be a talajt a gumók körül, de kerüljük a pangó víz kialakulását. A dália gumókat érdemes a kert napos részébe ültetni, mert félárnyékos helyen nem fog virágozni. A magas növésű dáliagumók mellé már ültetéskor szúrjunk le egy karót, mivel a 100-140 cm.-es kifejlett növény a szélben és a virágok súlyától is könnyen letörik.

A dália gondozása:

A dáliákat nyáron a nagy melegben öntözzük rendszeresen, de kerüljük a pangó víz kialakulását, mivel az a gumók rothadásához is vezethet. A folyamatos virágzáshoz fontos a megfelelő tápanyag ellátottság is, így hetente egyszer adagoljunk az öntözővízhez tápoldatot, vagy tavasszal ássunk be a talajba hosszú hatású műtrágyát.

Sárga galléros dália

A dália metszése

A dáliát nem szükséges metszeni, de ha tavasszal a kiültetett növények felnyúlnak, bátran vágjuk vissza, így bokrosabb és tömörebb lesz a növény. Az elnyílt virágokat és az elszáradt vagy sérült részeket vágjuk le, így újabb virágok növesztésére serkentjük a dália töveket, és így az alakító metszést is el tudjuk végezni. Ha csak egy vagy két főhajtást hagyunk meg a dálián, akkor nagyobb virágok lesznek rajta, ha pedig visszavágjuk, több kisebb virágot hoz a dália tő.

A dália gumók teleltetése

A gumókat ősszel fel kell szedni, mert télen kifagynak, majd egy fagymentes száraz helyen kell átteleltetni. Ősszel, amikor már azt látjuk, hogy a dália levelei kezdenek kissé fonnyadni és sárgulni, valamint már éjszaka 5 C fok alá csökken a hőmérséklet, vágjuk le a szárát a föld felett kb. 10 cm magasan. Ezután egy ásóval a növény tövétől kb. 30 cm távolságban szúrjunk le egy ásót és óvatosan ássuk ki a gumókat. Hagyjuk pár napig száradni, majd verjük le róla a maradék földet és vigyük be téli szálláshelyükre.

A dália gumók téli tárolásánál több féle módszer is létezik, van, aki virágfölddel takarja be a gumókat, míg mások szalma közé, vagy homokba, esetleg faforgácsba egy ládába teszik bele. A lényeg, hogy egy kb. 5-8 C fokos sötét szellős és száraz helyen kell teleltetni a dália gumókat. A nedves fagyos helyen a dália gumók télen rothadásnak indulnak, vagy bepenészednek, így száraz közegben kell átteleltetni őket.

Dália szaporítása

Ha sikeresen át tudtuk teleltetni a dália gumókat, tavasszal a következő ültetésnél válasszuk szét a gumókat, így máris több dáliát tudunk elültetni, mint tavaly.
Fontos, hogy minden gumó rendelkezzen egy hajtásrüggyel, és úgy ültessük el a gumókat, hogy a hajtás rügy a föld felett legyen.

Tavasszal vagy nyáron dugványozással is lehet a dáliákat szaporítani, ehhez vágjunk le egy kb. 10-15 cm hajtást, szedjük le róla az alsó leveleket, majd gyökereztető por segítségével ültessük el őket homok és virágföld keverékébe.

Dália a balkonládákban

Sok balkon kertész örömére a dáliákat a balkonládákba is lehet ültetni, hiszen a törpe dália mindössze 15-20 cm magas. Az ültetéshez használjunk jó vízáteresztő képességű tápanyagokban gazdag virágföldet, majd kb. 15-20 cm távolságra ültessük el a gumókat, úgy, hogy kb. 5 cm föld takarja őket. Az elnyílt virágokat itt is érdemes folyamatosan eltávolítani, mert így újabb virágzásra serkentjük a növényt.

A balkonládákba vagy cserepekbe ültetett dáliákat tegyük napos világos helyre, majd nyáron öntözzük rendszeresen, de kerüljük a pangó víz kialakulását. Az öntözővízhez hetente egyszer adagoljunk tápoldatot is, így biztosítva a növény számára a folyamatosa tápanyag utánpótlást. Ősszel ezeket a gumókat is fel kell szedni és egy száraz fagymentes helyen kell átteleltetni.

A dália betegségei

A levéltetvek, a csigák és a levélpoloskák is szeretik a dáliát megtámadni, de ha deformált virágokat vagy zsugorodott leveleket találunk, akkor vírusos vagy gombás betegségre is gyanakodhatunk.

Ha tavasszal az elültetett gumók nem hajtanak ki, akkor lehet, hogy elfagytak vagy elrothadtak a gumók, ha pedig nyáron nem virágzik a dália, akkor túl kevés a napfény vagy tápanyag hiány lépett fel, ebben az esetben öntözzük meg tápoldatos vízzel a növényt, a gyártó által megadott arányban bekeverve.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!