A muscari a liliom félék családjába tartozó évelő hagymás növény, amely eredetileg Közép és Dél Európában őshonos. Több mint 40 különböző gyöngyike fajta létezik, amelyből a legismertebb az örmény gyöngyike és az eper gyöngyike.

Minkét faj 15-20 cm magas, keskeny fűrészes leveleket hajt, amelyek között már kora tavasszal kinyílnak a gyönyörű kék árnyalatú virágok. Márciustól egészen májusig nyílnak a fürtös virágok, így akár egy kék szőnyeg terül el kertünkben a növény.


Ha kertünkbe szeretnénk ültetni gyöngyikét, a hagymákat a kert kevésbé napos vagy félárnyékos helyére ültessük el, laza vagy homokos talajba, szeptember végén.


Telepíthetjük a növényt a kertbe, pázsit közé, virágládába, cserépbe, vagy nagyobb virágtartóba is. Csoportosan elültetve a legszebbek, egy ládába 3-4 hagymát ültessük el egymástól kb. 5-10 cm távolságra, és kb. 5 cm mélyre.


Ha lekéstük az őszi ültetést tavasszal vásárolhatunk cserepes előhajtatott gyöngyikét is, bár a virágzó példányokat inkább csak otthonunk falain belül élvezzük, majd ősszel ültessük ki a hagymát a szabadba. Télire szedjük fel a hagymákat a kertből vagy vigyük a virágládákat védett fagymentes helyre tavaszig, majd tavasszal kezdjük el meghajtatni minimális öntözéssel.


A gyöngyike nagyon szépen mutat más tavaszi hagymás növényekkel csoportosítva így pl. a jácinttal, a tulipánnal, vagy a gyöngyvirággal is szép színfolt lesz.

További cikkek:

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!