Termesztésére elég egy balkonláda vagy egy üresen maradt cserép, vagy egy a kert egy kihasználatlan része. Valaha a madársaláta vagy más néven galambbegysaláta egy szántóföldi gyomnövény volt, ám mára az egyik legdivatosabb saláta alapanyag.

Szinte a kert bármely részében megél, igénytelen egynyári növény, alacsony a víz és hőigénye, talajban nem válogatós, és gyönyörű kékesfehér virágaival még díszíti is környezetünket. A gyümölcsfák árnyékában is ugyanolyan szépen fejlődik, mint egy tűző napos területen, így szinte bárhová ültethetjük a palántákat.

Tavasszal korán fogjunk hozzá a talaj elegyengetéséhez, hogy március első felében a magokat elvethessük. Tavaszi termesztésének jelentősége éppen koraiságában rejlik. A sorokat 15-20 cm-re húzzuk ki kis kapával, melyekbe vékonyán szórjuk be a magokat, majd utána takarjuk be 1-2 cm-nyi vékony talajréteggel. Mélyebb vetés esetén lassan kelnek a növények, csak később lesznek szedhetők.


A mag csírázása 14-15 nap múlva kezdődik. Kelése után a gyomtalanítás a legfontosabb feladat, mert a kis csíranövényeket a gyomok szinte teljesen elnyomhatják. Gyomirtó kapálása elegendő egyszer, legfeljebb kétszer a felszedésig. Kora tavaszi folyamatos ellátást csak többszöri szakaszos vetéssel érhetünk el, ezért 10-14 naponként érdemes vetni. A magok kb. 15 fok felett csíráznak ki, és csak pár hetet kell várni a szedésig.

Szabadföldi őszi vetésre augusztus végétől kerülhet sor, szeptember végéig, a magokat kb. 1 cm mélyen vessük el. Ezután már csak némi öntözésre és gyomlálásra van szükség. Bár a talajban nem válogatós a madársaláta, a tápanyag hiány levélsárgulást okozhat ezért vetés előtt érdemes némi komposzttal feljavítani a talajt vagy öntözzük meg a növényeket zöldség tápoldattal. Ültetés előtt soha ne trágyázzuk frissen a talajt, mert az kiégeti a palántákat.


Az augusztusi vetést már ősszel szedhetjük, míg a kései vetést kora tavasszal szüretelhetjük, amikor a levélrózsa már teljesen kifejlődött. Érdemes az egész levélrózsát a talaj felett levágni, vagy szedjük ki gyökerestől az egész növényt.

A madársaláta önmagában vagy más salátával együtt fogyasztható, íze nagyon kellemes.

Lehetőleg ne keverjük túlerős, aromás saláta öntetekkel, inkább használjunk citromlevet, salátaolajat, és némi fokhagymát mellé.

Erkélyen egy balkonládában vagy cserépben szinte bármikor vethetünk magokat tavasztól, elég hozzá egy üres cserép, és egy kissé napos meleg rész a teraszon és pár héten belül már élvezhetjük is a friss tavaszi saláta zamatát.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!