Szamóca:

A szamóca az egyik legkönnyebben telepíthető és gondozható gyümölcsfaj, de csak két-háromévente érdemes a töveket lecserélni, mert ezután kiöregszik a növény, és már nem hoz annyi termés, hogy megérje gondozni.

Szamócát ősszel és tavasszal is telepíthetünk kertünkbe. Telepítés előtt ássuk fel a talajt, és forgassunk szerves trágyát a talajba, ezt ültetés előtt 4-6 héttel már érdemes elvégezni.

Tavasszal a kertészetekben frigó palántákat vehetünk, amelyek pont azért kapták ezt a nevet, mert késő ősszel lettek felszedve a földből, majd tavaszig a hűtőben tárolják őket -1, -3 C fokon, 80-90%-os páratartalom mellett.

Az ilyen palántákat vásárlás után áztassuk be vízbe, és minél előbb ültessük el őket. A már cserépbe, vagy műanyag edénybe ültetett palántákat is ültessük át friss földbe és nagyobb edénybe.

Figyeljünk oda az ültetés mélységére is, mert ha túl mélyre ültetjük a növényt a tenyészcsúcs elhalhat, ha pedig túl magasra, kiszárad a gyökere.

Ültetés után jó alaposan öntözzük be a talajt a szamóca körül.

Málna:

A szamóca után a második legkedveltebb bogyós gyümölcs hazánkban a málna, amelyet szintén ősszel érdemes elültetni, de tavasszal is megtalálhatók a kertészetekben.

Ha a tavaszi ültetést választjuk, érdemes vele megvárni a jó időt, mert a fejlődésnek indult rügyek nagyon sérülékenyek, érzékenyek a hidegre és a szélre.

Itt is érdemes ültetés előtt hat, nyolc héttel már felásni a talajt, és szerves trágyával, vagy komposzttal dúsítani.

Ültetéskor a túl hosszú, vagy sérült gyökereket vágjuk le, és áztassuk be vízbe a gyökérlabdát.

Ültetés után kicsit kupacoljuk fel a sarjat, és vágjuk vissza kb. 15 cm magasságig, ha ezt még nem tették meg a kertészetben.

 

Ribiszke és köszméte:

Ha ezt a két növényt szeretnénk a kertünkbe ültetni, kérdezzük meg a kertészetben melyik a kétéves dugvány csemete, mert ezeken egy évvel hamarabb alakul majd ki a termés, és biztosabban erednek meg.

Itt is jobb az őszi ültetés, de tavasszal is telepíthetjük kertünkbe.

Szintén ne feledkezzünk meg az ásásról és a talajjavításról. Ültetés előtt vágjuk vissza a gyökeret 15-20 cm magasságig. Akkora ültető gödröt ássunk, amelyben kényelmesen elfér a növény gyökere, és olyan mélyre ültessük el, hogy az alsó vesszőn levő 2-3 rügy a föld felszíne alá kerüljön.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!