Elindulni a fiatal gazda pályázaton sokak számára csábító lehetőség, hiszen vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az agrárvállalkozásuk fejlesztéséhez. A pályázat pontozásos rendszerben történik, és az elért pontszám határozza meg, hogy valaki jogosult-e a támogatásra vagy sem. Fontos tudni, hogy a pályázat során vannak olyan pontszámok, amelyeket a pályázat megírásával nem lehet javítani, ezért célszerű előzetesen a kiírás alapján mérlegelni, hogy jobban felmérjük az esélyeinket.

Mindenképpen szánjunk időt arra, hogy röviden felmérjük, hogy mennyire vagyunk alkalmasak a pályázatra. Fontos értékelési szempont, hogy az állattenyésztéssel vagy kertészeti tevékenységgel foglalkozik a pályázó, és az is elengedhetetlen, hogy legalább technikusi szintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkezzen (erre a legegyszerűbb megoldás az aranykalászos gazda képzés), valamint hosszú távon vállalja, hogy főállásban foglalkozik majd az agrártevékenységgel. Ha ezek közül több kérdésre is igennel válaszolunk, akkor érdemes komolyabban fontolóra venni a pályázat beadását.

Pályázatíró kiválasztásakor is fontos szempontokat érdemes mérlegelni. Fontos, hogy az adott cég értse nemcsak a pályázatírást, hanem magát a mezőgazdaságot is. Emellett fontos tisztázni a költségeket és a pályázat beadása utáni további adminisztratív feladatokat is. Figyeljünk oda arra is, hogy mennyi a fix és a sikerdíj, és hogy az árazás fair-e. Kerüljük azokat a cégeket, amelyek már az előminősítésért is pénzt kérnek, valószínűleg nem ők a megfelelő választás.

A fiatal gazda pályázat nagyszerű lehetőség az induló agrárvállalkozók számára, de fontos reálisan felmérni az esélyeinket. Ha úgy döntünk, hogy pályázni szeretnénk, mindenképpen kérjünk segítséget egy agrárpályázati szakértőtől, hogy alaposan áttekintsük az esélyeinket. Csak így dönthetünk bölcsen arról, hogy érdemes-e elindulni a fiatal gazda pályázaton, vagy más irányba érdemes-e terelni az agrárvállalkozásunkat. Ne hagyjuk ki ezt a nagyszerű lehetőséget, de legyünk tisztában azzal, hogy a siker érdekében fel kell készülni és minden lehetőséget ki kell aknázni.

Állattenyésztéssel vagy kertészti tevékenységgel szeretne foglalkozni túlnyomó részben?

IGEN – NEM

Rendelkezik legalább technikusi szintű mezőgazdasági végzettséggel?

IGEN – NEM

Vállalja, hogy nyertes pályázat esetén, legkésőbb a 3. évtől kezdve főállású státuszban fogja ezt a mezőgazdasági tevékenységet folytatni?

IGEN – NEM

Hátrányos településen él legalább 1 éve?

IGEN – NEM

Vállalja, hogy nyertes pályázat esetén, a 4. és 5. évben legalább 1 alkalmazottat fog foglalkoztatni?

IGEN – NEM

1.000 fő alatti településen van a bejelentett lakcíme jelenleg?

IGEN – NEM

Amennyiben a kérdésekből legalább 4 IGEN válasz nem jön össze, akkor egy pályázati szakértővel érdemes átbeszélni, hogyan lehetne az esélyeken javítani vagy az is lehet, hogy nem ez a legideálisabb pályázat az Ön számára.

Mit érdemes megkérdezni/mérlegelni amikor pályázatírót akarunk választani?

Mivel ez egy mezőgazdasági pályázat fontos, hogy az adott pályázatíró értsen a pályázatíráson kívül magához a mezőgazdasághoz is, fontos ezen kívül, hogy pontosan megtudjuk, mi van a megbeszélt árban, a pályázat beadása ugyanis csak az első lépése a pályázati életútnak és ez után következik még egy 5 éves fenntartási időszak, rengeteg adminisztrációs kötelezettséggel az MVH felé.

Vannak cégek, amelyek ezt már csak akkor mondják és nyújtják be a számlát, amikor ott tart a folyamat. Ezért ezeket a részleteket mindig tisztázzuk az elején, hogy ne legyen kellemetlen meglepetés később, ha egy cég minden nemű előminősítés nélkül is vállalná a pályázat megírását, akkor szintén érdemes óvatosnak lenni, mert valószínűleg nem a sikerdíj az elsődleges célja, mindig érdemes mérlegelni, hogy a teljes díjazás mekkora része a fix és a megbízási díj, és ha ezek a díjak közel vannak egymáshoz, akkor is érdemes inkább olyat keresni, aki a sikerdíjra helyezi a hangsúlyt. Szintén nem javasoljuk azokat a cégeket, amelyek már az említett előminősítésért is pénzt kérnek.

Összegezve a leírtakat: a fiatal gazda pályázat egy nagyon jó pályázat és nagy lehetőséget nyújt az induló agrár vállalkozóknak, de nem mindenkinek van reális esélye a támogatás megnyerésére.

Amennyiben a szükséges végzettség jelent problémát, gyorsan el tudja végezni az aranykalászos gazda tanfolyamot!

Ha úgy dönt, hogy pályázni szeretne, mindenképpen konzultáljon egy agrárpályázati szakértővel, járja körül alaposan az esélyeket egy, a fentinél alaposabb előminősítés keretén belül és ezek fényében hozza meg a végső döntését.

(X)