kedd, 23 január 2018

A virágos erkély titkai

Sajnos sok lakásban látom, hogy az erkélyek üresen állnak nyáron, vagy épp tárolónak használják. Nincs is ennél szörnyűbb látvány. Pedig az erkély egy gyönyörű virágos kert is lehetne. Nézzük, hogyan varázsoljunk oázist erkélyünkre.

Az első és legfontosabb lépés hogy vizsgáljuk meg milyen fekvésű az erkélyünk. Ha csak délelőtti vagy délutáni napot kap az még jó, de ha egész nap odasüt a nap, akkor át kell gondolni milyen virágot is ültessünk.

Az erkélyre több megoldás közül is választhatunk. Ott van, mindjárt az erkély korlát ahová felakaszthatunk balkonládát és ültethetünk futó muskátlit, futó petúniát, vagy más színes virágot. Fontos hogy mielőtt kilyukasztjuk a láda alját, vegyük figyelembe az alattunk lakót is, mert ha az ő erkélyére fog a víz lefolyni, nem biztos, hogy örül majd neki. Ebben az esetben inkább hagyjuk, hogy a víz a ládában maradjon, és ültetésnél a láda aljára tegyünk egy vízelvezető réteget, így a növény gyökere nem áll folyamatosan vízben. Ez lehet nagyobb összetört cserép, vagy kavics is. Az elszáradt virágokat szedjük le a folyamatosan futó növényeinkről, és érdemes rendszeresen visszavágni őket, mert így erős és dús növényeket kapunk. Ne feledkezzünk el a heti tápoldatozásról sem. Futó növény helyett ültethetünk álló muskátlit, vagy vegyes egynyári virágokat is a ládákba.

Ha egész nap oda tűz a nap, érdemes az álló muskátlit, vagy napvirágot, büdöskét, paprikavirágot választani, mert ezek jól viselik a meleg nyári forróságot is. Fontos hogy a ládákban levő növényeket csak reggel vagy késő este öntözzük meg, mert ha napközben a legnagyobb melegben öntjük, rá a vizet könnyen kiégethetjük a virágokat.

Menjünk egy kicsit beljebb az erkélyen. Aki olyan szerencsés, hogy egy nagyméretű erkély van a lakásához, bátran tegyen ki bútorokat is. Ez lehet műanyag színes, vagy fonott rattan kerti garnitúra is. Engedjük szabadjára fantáziánkat és bártan használjuk a színeket, fessük le az erkély falát színesre és ehhez igazítsuk a berendezés stílusát vagy színét is.

Nagyobb barkácsáruházakban már lehet kapni fából készült nagyobb virágtartókat, de ha spórolni szeretnénk műanyagból még olcsóbb. Ezeket is beültethetjük virágokkal, virágdézsák, szögletes virágtartók, de akár régi kopott vödröt, öntözőkannát is átfesthetünk és felhasználhatunk virágtartónak. Aki ügyes és elég rátermett akár saját kezűleg is barkácsolhat virágtartókat, itt is fontos a vízelvezetés, hiszen ha lefolyik, az alattunk lakó erkélyére a víz abból komoly nézeteltérés lehet.

De mit ültessünk a virágtartókba?

A választék hatalmas. Egynyári palánták, évelő növények: liliomok, hagymás virágok, dáliák, begóniák, szarkaláb, őszirózsa, törpe napraforgó, szegfű és sok más színes virágból állíthatjuk össze erkély kertünket. A kertészetekben ma már nagy választékban kaphatók a törpe örökzöldek is, amelyek üde zöld színfoltot adnak a színes kavalkádnak. Ha azt szeretnénk, hogy ne csak szép, de hasznos is legyen erkélyünk virágai és növényei, ültessünk fűszernövényeket. A bazsalikom, a rozmaring, oreganó, majoránna, mind jól viselik a nyári tűző napot, és így egész nyáron át szüretelhetjük a saját fűszereinket, erkélyünkről, a felesleget pedig fagyasztóban tárolhatjuk.

Ha nagyobb mutatós növényt látnánk szívesen minden nap, akkor válasszunk a mediterrán jellegű hibiszkuszt, leandert, levendulafát, rózsafát, vagy banánfát, citromfát, eukaliptuszt. A színviláguk és illatuk ezeknek a növényeknek páratlan, és szintén jól viselik a meleg nyári napsütést. Gondoskodjunk a megfelelő méretű virágtartóról, mert ezeknek a növényeknek fontos a megfelelő tápanyagforrás.

Árnyékos teraszra tehetünk ki hortenziát, szobanövényeket is. A falakra tegyünk rácsot, és futtassunk rá, golgota virágot, hederát, futóbabot, lilaakácot, vagy más futó növényt, ezeket folyamatos metszéssel tudjuk kordába tartani.

A mediterrán hangulatot, speciális teraccotta virágtartókkal, és mediterrán növényekkel, fűszernövényekkel, leanderrel, levendulával, bougenvillával, banánfával tudjuk létre hozni.


De akár falusi kert hangulatát is varázsolhatunk erkélyünkre, minél több szín felhasználásával, régies kopott vagy repesztő lakk használatával ódonná varázsolt tárgyakkal. Ha romantikus hangulatra vágyunk használjuk sok rózsaszín és fehér színt, és bútort, valamint növényeket.

Ne csak virágokat ültessünk ki erkélyünkre, hanem egy stílust egy életérzést is hozzunk létre úgy, hogy a színeket, a tárgyakat és a növényeket összekombináljuk. Használjunk fel színes textíliát, poharakat, szalvétát, napernyőt és más kelléket.


Ahhoz hogy erkélyünk virágzó oázissá váljon, fontos hogy jó minőségű virágföldet használjunk, elég nagy edényekbe és virágtartóba ültessük növényeinket, ne csak egy kis cserépbe tegyük ki, és nyáron hetente egyszer adjunk nekik tápoldatos vizet, így pótolva a tápanyagot virágainknak.

Az öntözést csak reggel vagy késő este végezzük, az elszáradt vagy sérült részeket folyamatosan távolítsuk le, mert ezek esztétikailag sem nyújtanak túl szép látványt. Ha mindezt betartjuk, egész nyáron át varázslatos hangulatú erkélyen pihenhetünk, reggelizhetünk a családdal, vagy beszélgethetünk barátokkal, vendégeinkkel.

Kertészkedésre fel!

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Komposztáljunk saját magunk!

A kerti talaj javításához az egyik legjobb alapanyag a komposzt, amely tápanyaggal és ásványi sóval gazdagítja a talajt a növények számára kertünkben.

Bővebben...:

Hajtassuk elő a begóniát és a dáliákat!

A rendes kertész tavaly ősszel felszedte az összes begónia és dália gumót, ezek eddig a pincében pihentek. Most újra eljött az ő idejük. Szedjük ki a téli csomagolásukból a gumókat, és készítsük elő a cserepeket, ládákat, amelyekbe majd ültetni szeretnénk.

Bővebben...:

Kertbarát tipp: Így lesz még több virág kertünkben ingyen!

A kertbarátok már jól tudják: egy kert soha nincs kész! Mindig valamit át kell ültetni másik helyre, valamit le kell vágni, vagy ritkítani.

Bővebben...:

Egy különleges csokoládé illatú növény!

Egy újabb szenzációs növény, amely GOMBÓC ARTÚR kedvence lehetne, ez a csokoládé virág, amelynek virága valódi kellemes csokoládé illatot áraszt.

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

Rovarfogó kapotnyak a kertünkben!

Bár a kapotnyak neve igen érdekes maga a növény egy gyönyörű évelő dísznövény, amely mint rovarfogó is hatásos kertünkben!

Bővebben...:

Alakítsunk ki zöldségágyásokat kertünkben!

Évről évre egyre többen hódolnak ismét a zöldség termesztésnek, akár a fővárosban is, amelynek oka talán a magas zöldség árak, és a saját magunk által termelt zöldség öröme.

Bővebben...:

Mandarinok, Klementinek, és tangerinek kertünkben.

A mandarinféle citrusok egyre jobban kiszorítják a piacról a narancsokat. Mindez a csomagolásnak és a különleges íz világnak is köszönhető. Bővebben...:

Idén is szépen virágzik a cseresznye

Szerencsére az idén is szépen virágzik a cseresznye, nem fenyegette a fagykár. Aki látott már virágzó cseresznyefasort, tudja, hogy az egyik legszebb tavasszal virágzó gyümölcsfáról van szó. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: