vasárnap, 22 október 2017

Nyári szabadság – barnán vagy fehéren?

Marcsi tavaly „szégyenkezve” jött haza a nyári szabadság után. Mit fognak szólni a kolléganők, milyen helyen nyaraltam. ahol még barnulni sem lehet?

Pedig ha tudnák, milyen sok erőfeszítést tett, hogy bőre hamvas fehér maradjon! A strandon igyekezett a fák alá húzódni, és a homokos partszakaszra magával vitt egy „fél sátrat”, ami garantáltan biztos árnyat adott. Hát még a sok fényvédő, amit magára kent!

Hogy miért volt ilyen óvatos? Sajnos, saját bőrén kellett tapasztalnia, hogy a bőrgyógyászok nemcsak riogatni akarnak, amikor a napozástól, szoláriumtól óva intenek. Marcsi 1 évvel ezelőtt egyébként is sok anyajegye között combján egy újabbat fedezett fel.

Nem is törődött volna vele, de ez a kis semmiség egyre többször viszketett, és lassan növekedni kezdett. Ekkor került a kezébe egy újság, ahol a bőrrákról volt szó. Úgy döntött, elmegy vizsgálatra. Legnagyobb meglepetésére a szűrővizsgálaton az anyajegy kivágatását javasolták, és a szövettani vizsgálat nagyon kezdeti stádiumú bőrrákot, melanomát igazolt. Bár hallott már arról, hogy ilyen bőrdaganat is létezik, mindig azt gondolta, ez csak az idősebbek betegsége. Hiszen ő még csak 29 éves!

Sajnos, nem ő az egyetlen páciensünk, akinek ilyen fiatalon kell szembesülnie a rosszindulatú bőrdaganattal. Míg régebben a melanoma megjelenése inkább a 40-50 éves korosztályra volt jellemző, az utóbbi pár évben egyre több 20-30 éves páciensünk is van. A rosszindulatú bőrdaganatok száma az egész világon riasztóan szaporodik, a statisztikák szerint az összes rákos megbetegedés 35-40 %-a bőrrák. Magyarországon 100000 lakosra kb.14-16 új melanomás beteg jut évente. Már előzetesen meglévő anyajegyből vagy látszólag ép bőrről indul ki. Míg a többi rosszindulatú bőrdaganat nem, vagy csak lassan ad áttétet a környező nyirokcsomókba és a távolabbi szervekbe, addig a későn felfedezett melanoma hamar terjed, és kezeletlenül halálos.

A korai diagnózist teszi lehetővé a digitális dermatoszkóp, melynek segítségével korai stádiumban felfedezhető a bőrrák. Ezzel a módszerrel a világon jelenleg legbiztosabban lehet diagnosztizálni az anyajegyek változásait. Akkor, amikor a sebészi eltávolítás elegendő. A korrekt műtét nem „bolygatást” jelent, hanem a kezelés elengedhetetlen része.

A bőrrákra hajlamosító tényezők közül a genetikai faktorok mellett- világos bőrtípus, nagyszámú szabálytalan anyajegy a testfelszínen, a családban melanomás megbetegedés előfordulása-legfontosabb a napozás, az UV-fény ártalom.

A napfény biológiai hatásai jelentősek. A leghosszabb hullámhosszú infravörös sugárzás meleget ad, a 400-750 nm közötti tartomány a látható fény,és 200-400 nm-ig terjed a bőrgyógyászati szempontból legjelentősebb UV (ultraibolya) sugárzás.

Az UV-A (320-400 nm) a bőrben az irharétegig hatol, a sugárbehatás után 1-2 óra múlva már barnaságot okoz. Felelős a bőrráncosodásért, a napfény által kiváltott allergiás reakciókért. Ellentétben a régebbi elméletekkel, tudósok bebizonyították, hogy az UV-A nemcsak felerősíti az UV-B bőrrák keltő hatását, hanem maga is kiváltja azt.


Az UV-B (280-320 nm) a felhámban fejti ki hatását. Azonnali hatásai közül legismertebb a leégés, ami bőrtípust függően már akár 10 perc napozás után is kialakulhat. Az UV-B által kiváltott barnulás a napozás után hosszabb idővel jelenik meg – maximuma 48 óra múlva látható. A D- Vitaminképzés is az UV- B-nek köszönhető. A bőr saját napfény elleni védelmét erősíti a szaruréteg megvastagításával. Régóta tudott, hogy a bőrrák kialakulásáért legnagyobb mértékben az UV-B felelős. Mivel bőrünk emlékszik az elszenvedett sugárártalomra, és a károsodás a szervezetben összeadódik, minden egyes napozással nő a későbbi bőrrák kialakulásának kockázata. Különösen veszélyes a 20 éves kor alatt elszenvedett leégés.

Éppen ezért egyre nagyobb fontossága van a fényvédelemnek, éghajlatunkon elsősorban nyári időszakban. Nagyon fontos, hogy nyaralás előtt készüljünk fel bőrünk védelmére. Már itthon szerezzük be a megfelelő fényvédő krémeket, strandon is viselhető, szellős ruhákat!

Hogyan védekezzünk a káros sugárzás ellen?

  • 11 és 15 óra között ne napozzunk!
  • Kisgyermekeket 3 éves kor alatt ne vigyünk napra!
  • Viseljen hosszú ujjú inget, kalapot, UV szűrős napszemüveget! Nem elég csak az anyajegyeket letakarni, mert az ép bőrről is kiindulhat melanoma.
  • Napozás előtt fél órával kenjük be magunkat magas faktorszámú, UV-A és UV-B ellen egyaránt védő, fotostabil fényvédő krémmel! A krém használatát fürdés után mindenképpen, de anélkül is 2 óránként meg kell ismételni!
  • Egyes gyógyszerek fokozottan érzékennyé teszik a bőrt az UV-fénnyel szemben. Napozás előtt kérje ki orvosa véleményét!
  • A homok, a vízfelszín és a beton erősebben visszaverik az UV sugárzást, így felerősítik azt.
  • A víz alatt 1 m mélységben még a sugárzás 50 %-ban jelen van.
  • Borús időben is használni kell a fényvédőket, mert az UV sugárzás a felhőkön is áthatol.
  • Magas páratartalom esetén és a tengerszint feletti magassággal arányosan erősebben hatnak a sugarak.

Ha valaki a fenti szabályokat betartja, jelentősen csökkenteni tudja esélyét a bőrrák kialakulására. Ezt egyértelműen igazolják az ausztráliai tapasztalatok. Ott pár éve igen nagy kampányt indítottak a megelőzés érdekében, melynek eredményeképpen máris csökkent a megbetegedések száma.

Magyarországon sajnos még mindig divat a barna bőr. Első és legfontosabb feladatunk a szemlélet megváltoztatása. Bár már egyre többen odafigyelnek bőrük egészségére is, és vesznek részt anyajegyszűrésen, pácienseink egy része azok közül kerül ki, akik már „megégették magukat”. Tehát már saját maguknak is volt bőrrákjuk, vagy családjukban, környezetükben fordult elő rosszindulatú bőrfolyamat. Célunk az, hogy a nőgyógyászati, ill. emlőszűrésekhez hasonlóan egyre szélesebb körben legyen igény bőrünk ellenőriztetésére is.

Forrás: Dr. Vass Ilona :Bőrgyógyász

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Vannak dolgok, amik nem illenek kertünkbe!

Kerti törpe, gumiabroncs, műanyag flakon, csak pár olyan tárgy, amivel tönkretehetjük kertünk szépségét.

Bővebben...:

7 tipp hogyan hasznosítsuk kertünkben a kávézaccot!

A kávézacc szinte minden családnál a szemétben végzi, pedig számtalan formában felhasználhatjuk kertünkben is!

Bővebben...:

Milyen örökzöldet ültessek?

Kedves Szabolcs! Egy Dél-nyugati teraszunk van, délutánonként végig oda tűz a nap.Szeretnénk valamilyen örökzöld félével feldobni, persze ez csak kaspóban lehetséges. Bővebben...:

Ligetszépe(Oenothera fruticosa)

A ligetszépe évelő dísznövény, eredetileg Észak-Amerikából származik, épp ezért jól bírja a tűző napos kertrészeket.

Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

Egy trópusi zöldség az édes burgonya!

Főzőműsorokban egyre gyakrabban halljuk az édes burgonya nevét, de a hazai konyhában nem tudjuk milyen növényről és zöldségről van szó!

Bővebben...:

A nektarin egy valódi vitaminbomba

A nektarint sokan hívják kopasz baracknak, hiszen a barack egyik alfajáról van szó, amely egy vitaminbombával is felér. Bővebben...:

Ismerjük meg a zöldségnövények tápanyagigényét!

A növények egészséges fejlődéséhez a megfelelő tápanyagellátás szükséges, ám ehhez ismernünk kell a növények különböző talaj illetve tápanyagigényeit. Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: