Nem véletlen, hogy az emberek egyik kedvenc íze az édes. Ez az íz ugyanis az első számú energiaforrásunkhoz, a szénhidráthoz kacsolódik. Vagyis az ősember számára evolúciós előnyt jelentett, ha megtalálta a legtöbb energiát tartalmazó táplálékot. Ilyenek például az érett gyümölcsök, amelyek a legédesebbek is.

Az utóbbi időkben azonban az édesszájúságot a torkossággal kapcsoljuk össze. Sőt, gyakran a felszedett kilókat is ezzel magyarázzuk. Annyi azonban valóban igaz, hogy az édes íz érzékelése és szeretete nemenként és korcsoportonként is eltérő lehet. A férfiak például kevésbé édesszájúak, a gyerekek azonban annál inkább. Kamaszkorunkra azonban az édes íz utáni vágy csökken.

Ha nem akarunk elhízni, könnyen becsaphatjuk a szervezetünket, ha megértjük az édes íz érzékelésének mechanizmusát. A nyelven és a szájpadláson különböző ízérzékelő receptorok vannak, amelyek közül az édesre érzékenyek a nyelv hegyén találhatóak. Ezeknek eltérő számuk lehet egyénenként, ami meghatározza, hogy kinek milyen töménységű ízre van szüksége az érzékeléshez. A szakértők szerint két típusú ember létezik: az egyik, aki édes ételt fogyasztva egyszer csak úgy érzi, hogy már eleget evett, már túl tömény. A másik típusú ember azonban képtelen besokallni az édes íztől és úgy növekszik az élvezet érzése, ahogy az édes íz érzése fokozódik a szájukban. Sőt ezek az emberek az édességfogyasztást kifejezetten nyugtató hatásúnak élik meg.

A receptorok azonban nem csak természetes cukrokra, hanem a kémiai úton előállított vegyületekre is, vagyis az édesítőszerekre is reagálnak. Ez jó hír, hiszen ezeknek az igazi cukrokhoz képest gyakorlatilag elenyésző a kalóriatartalmuk.